Nem hiszem, hogy a kreativitás és a készségek fejlesztésének legjobb módja, ha addig nem állhat fel az asztaltól és nem mehet játszani, amíg ki nem színezi azt a kakasos képet, amelyikről már szólt, hogy az neki nem tetszik. Mert ő egész délután, este és még reggel is az óvónő azon mondatán fog szorongani, hogy "de aztán otthon tessék sokat színezni, mert ennek nem lesz jó vége". Az hozott egyedül némi megnyugvást a kis léleknek, mikor felhívtam a figyelmét arra, hogy bár mostanában tényleg nem akar itthon sem színezni, de gyönyörűen fest, vicceseket rajzol és tökéletesen bánik az ollóval. És itthon úgyis mi döntjük el, hogy éppen mihez van kedvünk, mit is csináljunk. Így sikerült az "utálom az ovit" felkiáltást "szeretem az ovit, csak ma nem akarok menni" mondattá szelídíteni.
Mert neki LELKE van. Méghozzá nagyobb, mint mostanában a színezési kedve.
Mert neki LELKE van. Méghozzá nagyobb, mint mostanában a színezési kedve.
Ügyes vagy, szerintem tök gáz a kiskakasos kép, meg az összes többi színezési gyakorlat. Dóri is azt szereti legjobban, ha csak leülhet és azt fest, rajzol, amit akar, és persze akkor, amikor akar. Más kérdés, hogy az oviban ugye más rezsim van... De az óvónő tartózkothatna a klasszikus magyar "hogyan heréljük ki a gyerekeket már 6 éves korukra" hozzáállástól. Bocs, tudom, hogy ez egy kicsit durván hangzik és amúgy biztos helyesek nálatok az oviban, de Mao-t távolról látva, ez az egyik legnagyobb hibája a nevelési sémáinknak, szebben fogalmazva: nem annyira vagyunk az önbizalom építés mesterei. Na jó abbahagyom...
VálaszTörlés