Fiúk!

Igen, tudom, hogy mindig fiúkra vágytam...

Csak kiabálva közlekednek... kalapálnak, fűrészelnek, fúrnak és faragnak... kergetik egymást körbe-körbe az egész házban... csapkodják az ajtókat... időnként egymás kezére... faltól falig, bútortól bútorig száguldanak a dömperrel... minden hangos csattanáson röhögnek... ha én valamelyiket leszidom az aktuális hülyeségért, cinkosan összenevetnek... ugrálnak az ágyon... le is lökik egymást... és ezt viccesnek találják...

Szívesen tenném ezeket a majmokat időnként valamilyen ketrecbe. De a hülyeségben verhetetlenül kreatív gyerekeim még ezt a problémámat is megoldják...

Aztán ezzel a formációval, mosolyogva hoznak szívinfarktust kedves, idős, gyülekezeti nénikre. Hiába mondom nekik, hogy ne tegyék, elég temetés volt már az utóbbi időben!