Illatos, kis gyerekfejét tizedszer is megsimítom, igen most már aludni kell, hiszen elénekeltük az esti énekeket, elköszöntünk mindenkitől, sokadszorra... Lefekszik, de azzal a lendülettel fel is pattan újra. Aludj drágám, mondom, tente-tente. Visszaereszkedik, megöleli a cicáját. Lassan elindulok az ajtó felé. Kienged, nem kel fel újra. Mozdulatlanul fekszik, hallgatja a távolodó lépteimet és az ajtónyikorgást. Talán elalszik végre. Csönd. Jóleső érzéssel ülök le a kanapéra. Ám ekkor már hallom az ismerős, határozott mozdulatok keltette dübögést. Újra áll a kiságyban. Miért megy most ilyen nehezen ez az elalvás? Aaanyaaa, kiáltja. Bemegyek, megölelem. Nem pápá anya, mondja. Tente Meme, nem pápá anya - erősíti meg a nyomaték kedvéért. Beszél a gyerekem! És el is mondja az érzését: nem akar most egyedül lenni. Rendben, itt maradok. És boldogan hajolok hozzá, szívom az ágymeleg és habfürdő illatot, és szívom a ragaszkodását, szeretetét magamba. Mindjárt felnő... Kezem a hátára teszem, itt vagyok, nem pápá anya.
(Meme: a főhős önelnevezése)
(Meme: a főhős önelnevezése)
Edes, es nagyon helyes!!!
VálaszTörlés