Álmodozás az ünnep megrontója

Húsvét...
A lelkem mélyén vágyom a tökéletes ünnepekre.

Egy zavartalan (átaludt) éjszaka után még sokáig lustálkodunk az ágyban, a gyerekek mesekönyveket nézegetnek, és kedvesen átengedik egymásnak az átlapozott példányokat...

Pizsamában reggelizünk, mindenki pont sonkát-tojást-teát kíván...

A gyerekek hiszti nélkül veszik fel a kikészített ünneplő ruhákat...

Hosszú percekig kávézom... ülve!

Csendben élvezem a portalan lakást, tiszta ablakokat, jó illatú függönyöket...

A férjemnek van vasalt, fehér inge...

Van időm magamra, így mindkét kezem kimanikűrözöm...

Senkit nem kell átöltöztetni indulás előtt...

Az istentiszteleten a gyerekeim nem csak az énekek alatt vannak csöndben... és nem kezdenek figyelemelterelő játékokat ledobálni a pad aljára... és nem kezdenek rohangálni... és nem kiabálják, hogy "apa, apa", mikor Sz éppen imádkozik... és ha kiviszem őket, akkor nem hisztiznek, hogy vissza akarnak menni...

Istentisztelet után mindenki siet haza ebédelni, így mi is le tudunk ülni együtt...

Az ételek finomak, pont megfelelő hőmérsékletűek... és mindenki éhes is...

Délután nagy, közös, családi alvást csinálunk...

Játszunk, kirándulunk, beszélgetünk, találkozunk...

Az esti fürdés után illatos és mosolygós gyerekek bújnak be önként a paplanjuk alá, s percek múlva már csak az egyenletes szuszogásuk hallatszik...

A férjecskémmel megnézünk valami jó filmet, sutyorogunk erről-arról, és egymás karjában alszunk el...

Igen ám, de az álmodozás az ünnep megrontója!!!

Az előző évek tapasztalataiból okulva, idén meglehetősen alacsonyra tettem a mércét. Nem takarítottam agyon magam, hiszen végre sütött a nap, s a srácokat nem lehetett berángatni az udvarról azért, mert én ablakot pucolnék. A húsvéti süti meg még az ünnep előtt elfogyott.

Az idei célkitűzésem három részből állt:
1. mindenkinek legyen tiszta ruhája, 2. olyan étel legyen, amit gyorsan és fél kézzel is el lehet készíteni, 3. ne legyen taknyos zsebkendő a földön-széken-kanapén-asztalon...

És sikeresnek érzem magam! Senkivel nem vesztem össze abbeli frusztráltságom miatt, hogy nem tudok megfelelni az irreális elvárásrendszeremnek!!! Mert a gyerekek bizony nem vették fel az ünneplő ruhát, és rohangáltak a templomban, s a jobb kezem körmeire nem jutott időm... Na és?!

Krisztus feltámadt, és mi a férjemmel egymás karjában aludtunk el.