Ma anyukám-féle töltött káposzta volt az ebéd a fagyasztóból. (Hogy én hogy szeretem az ilyen, otthonról hozott, felcímkézett ételes-dobozokat!) Épp a tányérokat raktam az asztalra, mikor kijött B a konyhába.
B: -Anya, olyan éhes vagyok! Mi lesz az ebéd?
én: -Töltött káposzta.
B: (eltorzult arccal, fintorogva, nyafogó hangon) -Mi van? Akkor én ma nem ebédelek?
én: -Nagyon finom káposzta. Egyik mama főzte.
B: (az arca felragyog, nap kisüt, tapsolni kezd) -Hurrá! Milyen finom káposzta! Jajj, úgy szeretem! Meg is eszem az összeset!
És valóban. Kinyalta a tányérját.
Csak titkon remélem, hogy ez a hirtelen jött hangulatváltozás a mama iránti rajongásának és nem az én főzőtudományom leminősítésének szólt.
B: -Anya, olyan éhes vagyok! Mi lesz az ebéd?
én: -Töltött káposzta.
B: (eltorzult arccal, fintorogva, nyafogó hangon) -Mi van? Akkor én ma nem ebédelek?
én: -Nagyon finom káposzta. Egyik mama főzte.
B: (az arca felragyog, nap kisüt, tapsolni kezd) -Hurrá! Milyen finom káposzta! Jajj, úgy szeretem! Meg is eszem az összeset!
És valóban. Kinyalta a tányérját.
Csak titkon remélem, hogy ez a hirtelen jött hangulatváltozás a mama iránti rajongásának és nem az én főzőtudományom leminősítésének szólt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése