Ne próbálj!

Nemrégiben egy nagyon kedves baráti családtól kaptunk egy Reményik Sándor összes versei kötetet (azaz kettőt, mert két kötetes....). Mindig is szerettem Reményiket, van is tőle vagy három könyvünk, de mindegyik csak válogatás. Most belebotlottam egy olyan versébe, amit lehet, hogy eddig még nem is olvastam. Nagyon megérintett.

Ne próbálj!

Engem gyengébbnek faragtál ki,
Hogysem próbáidat
Állhatnám, Uramisten
Dícsérve Téged rendületlenül.
Azért ígyen könyörgök Hozzád:
Ne próbálj engemet!
Tudom, hogy vannak választottjaid,
Akiket szentté finomít a bánat,
Akiket hõssé edz a szenvedés,
Akik áldják és magasztalják
Süvöltõ ostorod,
Mert minden csapás nyereség nekik.
Nem én, nem én!
Én igazabbá, emberebbé
Nem tisztulok sötét eged alatt.

Engem csak torzzá teszel és fonákká,
Engem csak összetörsz,
De szobrot szenvedéssel
Mégsem faragsz belõlem, Istenem.
Nekem kék szemed derült ege kell,
Örök mosolyod aranykupolája,
Õszi erdõkben halk lélekzeted:
Hogy kinyíljék szívem,
Szépségben s szeretetben - másokért,
Hogy ne kerengjek, mint a kerge állat
Veszett irammal, öntudatlanul
Önzésem és nyomorúságom
Õrült köreiben.
Ha azt akarod, hogy dícsérjelek
Szárnyaló énekkel, én Istenem:
Adj enyhülést, ne próbálj engemet!