2009. február 25., szerda

Horror a konyhában

Sosem szerettem a horrorfilmeket. Valahogy nem az én műfajom. Nem tudom kikapcsolni az agyamból, hogy az csak művér. Nem rettent meg eléggé, így annyira abszurd marad, hogy csak kuncogni tudok rajta. A thriller már kicsit más tészta. A gyerekek születése előtt minden izgulós filmet szívesen néztem. Ma már energiapazarlásnak érzem, hogy képernyőre meredve nézzem, a rettenetesen izgalmas jeleneteket, vagy hogy kiből hogy folyik a vér...

Hiszen a valóság a filmeknél mindig kézzelfoghatóbb...

3 napja feborítottam egy üveg házi paradicsomlevet. Blugy-blugy-blugy... Folyt mindenütt...
El is játszottam a gondolattal, hogy ha ez mind vér lenne...

2 napja M a fejére húzta az asztalról a céklásdobozt. Placcs és blugy-blugy-blugy... Gonosz a céklalé a gyerek fején, ruháján, a konyhakövön... Így tömegben egész hasonló a vérhez...

Tegnap M egy alattomos esés következtében cafatosra csapta szét a száját. És vér mindenütt... Leírhatatlanul horrorisztikus. A föld, a férjem hátán a póló, a gyerek ruhája, konyharuhák, papírtörlők, törölközők... És amikor már azt hittem, hogy sikerült mindent összetakarítani, szegény gyerek még csak akkor kezdte visszaöklendezni mindazt a vérmennyiséget, mit lenyelt.

M azóta már jól van. Csókosra dagad kis szája is lappadóban. Funkcionálisan pedig teljesen jól használja: eszik, iszik, szopik.

Engem kicsit megviselt az eset. Mondom, hogy nem szeretem a horrorfilmeket. És most még kuncogni sem tudtam rajta...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése