2009. február 26., csütörtök

Hajvágás

A probléma gyökerét abban látom, hogy nem lányaink születtek. Akiknek ugyebár kötelező frizurakölteményeket gyártani. Kis copfok, frufruk, loknik, szöszi tincsek, csatok, ráfok, gumik - egyelőre ezek maradnak ki az életünkből. Természetesen erről is a férjem tehet. Érzi ezt ő is, mert kompenzál: ő vágja a srácok haját. Ehhez is ért. Nincs mese, ma is be kell látnom, hogy ezzel a multifunkciós emberrel megütöttem a főnyereményt. (Jobban hangzó közhely lenne, hogy "megfogtam az Isten lábát", de ez olyan erős antropomorfizmus, amit már nem enged a hivatásom. :))
Márpedig a hajvágás cseppet sem kedves tortúra. B csak egyszerűen hisztizik, húzza az időt mindenféle álproblémával, de aztán megadja magát az elkerülhetetlennek.
M-vel ma (is) vért izzadtunk. És még így is hagytunk munkát vele holnapra is.

Nálunk a cápa kimondottan a frissen nyírt kisfiúkat szereti.


És íme a kedvesség, báj és szendeség illúzióját tökéletesen megvalósító kisfiú, amint a páholyban az esti szopiját várja. A macska farka ragyogóan gyógyítja a beteg felső ajkat.

2 megjegyzés:

  1. Nálunk rövidebb szokott lenni a haj, de én csinálom, mert Apa is ilyenkor nyiratkozik, amikor mindenki, egyszerre megy ez nálunk! Ez az igazi nagyüzem!

    VálaszTörlés
  2. M. még viszi valamire ezzel a tekintettel! A probléma ismerős. Gondoltam, most egyszerűen megoldom: mennek fodrászhoz a fiúk. A fodrász 1 órával a jelenés előtt visszamondta. Nem maradt más választásom, holnap hajvágás.

    VálaszTörlés